Egy hosszú síelős hét Franciaországban február 5-től 13-ig, igaz 14-én hajnalban értünk haza, úgy hogy szombaton reggel indultunk.
Nagyjából a szokásos csapat kelt útra és a hangulat is nagyon adta végig az egy hét alatt. Gyönyörű hely ez a Risoul *.*
Tavaly azt hittem Les2Alpes-ban, hogy ettől szebb már nem igen lehet semmi, de be kellett ismernem hogy tévedtem. Amikor megérkeztünk azt hittem, hogy elájulok, alig akartam hinni a szememnek. Persze megint pályaszállással voltunk, ami kellemes meglepetésként érintett mert apa ezt elfelejtette közölni.XD
Az apartmanok kis aranyosak, barátságosak voltak. Igaz épp hogy elfértünk benne hatan.
Szinte minden nap ragyogó napsütés volt és a pályák is első osztályúak voltak: szélesek és lankásak.
Rájöttem, hogy nagyon szeretek síelni. Imádom a száguldást. Ahogy termelődik az adrenalin és szétáramlik az ereimben.
A board most se jött össze, de ha még lesz hó itthon akkor bérelünk és felmegyünk Bánkútra vagy ki Szlovákiába.
Náhány kellemetlenség ellenére azért szívesen gondolok vissza erre a télre is.